A sport nyelvén fogalmazva, szombaton újra feldobják nekünk a labdát, amit leüthetünk, de ha nem, akkor kihagyunk egy jó helyzetet. Szombaton lehetőségünk lesz kiválasztani, hogy ki legyen az ország első ember, aki minket képvisel. Nehéz időkben buzdít és konfliktusos időkben békít, mivel minden jóravaló ember dolgozni akar, családjával és szomszédjával pedig békében élni szeretne. A verseny kiélezett, ezért az „egy szavazat nem számít” kifogás most biztosan nem állja meg a helyét. A kínált két választási lehetőség közt jól látható, markáns különbségek vannak, amiben nagyon sok dolog minket is érint, befolyásolva a hétköznapjainkat valamilyen formában. Az egyik jelölt mögött ott lihegnek a nacionalista erők, akik nem mulasztanak el napot, hogy ne töröljék belénk a lábukat, míg a másik jelölt többször vette a fáradságot, hogy ellátogasson a komáromi régióba, hogy hús-vér magyar és szlovák emberekkel beszélgessen a gondjaikról és bajaikról. Mikor pattanásig feszült a hangulat a szlovákok és a magyarok közt, akkor az egyik jelölt olajat öntött a tűzre, a másik pedig eljött Komáromba, hogy szlovákokkal és magyarokkal felvonulva közösen vigye a békességre és barátságra felszólító táblát.
Continue reading