Komáromban gyakori jelenség, hogy ha a lakosok jeleznek az önkormányzatnak valamilyen konkrét problémát, orvoslásra váró gondot, akkor válaszként csak az okokat sorolják, miért nem lehet azt megoldani. A legtöbb komárominak van legalább egy olyan története, amikor egy teljesen hétköznapi dolgot kért képviselőjétől, vagy a városi hivatalban, és a kifogások szinte géppuskasorozatként lőttek vissza. Manapság már egy pad megjavítása is összetett feladat Komáromban, pedig joggal feltételezhetjük, hogy annak magától értetődőnek kéne lenni.

Hosszú ideig szomorúan figyeltem, hogy városunk egyik meghatározó szimbóluma, a Víztorony milyen méltatlan állapotban van. A falakat összefirkálták, benőtte a gaz, lecsúszott alakok találkozóhelye, de szinte mindenki tud róla, hogy a közeli középiskolásoknak itt terjesztettek bódító anyagokat. Az elhanyagolt környezet mellett nemcsak a szemét halmozódott fel, de (szó szerint) az ürülék is szaporodott. Mindez a város közepén!

Mikor felvetettem ennek az állapotnak a rendbe hozatalát, természetesen a kifogás-cunami rögtön arcon csapott. A hivatalban sorolták: nem a városé a telek (a megyéhez tartozik), a Nyugat-szlovákiai Vízgazdálkodási Vállalat vagyona a torony (de a KOMVaK kezeli), mivel műemléknek van minősítve, bármilyen munka több engedélyhez kötött. Az ügy valóban kacifántos volt, de mégsem hagyott nyugodni. Ha a Víztornyot nem tudjuk méltó állapotába hozni, akkor hogyan álmodhatunk másról, miként akarunk idecsalni turistákat? Hogyan akarjuk megvédeni értékeinket, miként szeretnénk élhetőbbé tenni ezt a várost?

És mégis sikerült! Több hónapos engedélyezési folyamat után a város állandó pénztelensége sem riasztott vissza. Szerencsére, a jó cél érdekében még mindig akadnak adakozó komáromiak, így szponzorok segítségével indultak el a munkák. A legtöbben munkával és alapanyagokkal segítettek, de voltak, akik pénzadománnyal tettek hozzá a végeredményhez.

A munkálatok gőzerővel beindultak, aminek már most látványos az eredménye. Tennivalóból akad még bőven, de beindult valami, amivel sikerült a kifogásokat a toronyba zárni.

A Komáromi Figyelő nevű kampányújságban jelent meg az írás